Az őskorban, Mózesét kivéve, nem találkozunk olyan intézkedéssel, amely a vakok sorsát enyhítette volna. Mózes harmadik könyvében, a 21:18. igeszakasz szerint Áron nemzetségében nem végezhet papi szolgálatot az, aki fogyatékos (például vak, sánta stb.). Tudjuk, hogy ez a tilalom azért adatott, mert az áldozati rendszer Jézus bűntelen életére mutatott előre, mint előkép. Ha nem is lehettek papok az ilyen fogyatékkal élt emberek, de a 22. vers szerint megehették a szent kenyerek asztaláról megmaradt kenyeret. Tehát gondoskodtak az eltartásukról. A mózesi törvénykezésben szerepelt, hogy a vakot nem szabad elgáncsolni, és nem szabad félrevezetni az úton (3Móz 19:14; 5Móz 27:18).