Már majd 10 éve, hogy először találkoztam Viktorral, a vakkal. Akkor a Sola Scriptura Főiskolára jártam, és feltűnt, hogy egy fiatalember milyen szorgalmasan jegyzetelget egy akkor még ritkaságnak tartott számítógépen. Azon a főiskolán más „furcsa” figurák is akadtak. Egy tolószéken egy olyan fiatal ült, aki ide-oda hadonászott, s ha nem lett volna beszíjazva bizonyára ki is esett volna belőle. Akkor csak szánakozva, messziről figyeltem őket. Egyrészt azért, mert én egészséges voltam, s úgy gondoltam, „másságom” zavarhatja a fogyatékkal élőket. Másrészt láttam, mindegyiküknek meg van a „maga embere”. Harmadrészt, akkoriban engem inkább a főiskola kötött le sok-sok újdonságával.
Szóval vagy három évig tisztes távolságból figyelgettem Viktort, nem is gondoltam, hogy valaha közelebbi kapcsolatba kerülhetek vele. Ekkortájt a fiam megkért, hogy olvassak fel egy jegyzetet neki. Akkor ébredtem rá, hogy nemcsak kíséréssel, hanem felolvasással is támogathatjuk a vakokat.
Mire Viktor befejezte a főiskolát, a kis támogató csoportja látóterébe, segítőterébe több látássérült is bekerült. Tevékenységi körük is kiszélesedett. Kirándulni jártak. Micsoda vidám egy társaság! - mesélte fiam. Én kételkedve hallgattam: Hogy lehet látás nélkül kirándulni és vidámnak lenni?
1999-ben olyan szerencsétlenül estem le a lépcsőn, hogy az 5. nyaki csigolyám egy része szilánkokra törött, s kis híján tolószékbe kerültem. Nyaktól megbénulva élhettem volna le életemet. Hála az Istennek, ez nem így történt. De a szemléletem megváltozott. Azóta nem tisztességes távolról nézem a fogyatékkal élőket!
Keresni kezdtem, hogyan segíthetek a rászorulóknak. Így találtam rá a Vakmisszióra és természetesen Viktorra a Kerékgyártó utcában. Azóta is itt gyülekezünk össze kéthetente keddenként. Isten az, aki összegyűjtött minket és azóta is összetart minket.
Missziónk fő motorai két Marika és Viktor. Az egyik Marika látó. Ő több évtizeden keresztül dogozott a Vakok Intézetében. Ő volt az, aki megszervezte ott a szövésoktatást. Már nyugdíjas és lelkesen vezeti az egyre bővülő csoportot. Másik Marika született vak. Tökéletes a hallása, és közel 70 éves kora ellenére csodálatos szoprán hangja van. Szeretné éneke által eljuttatni minden látássérülthez az evangéliumot. És természetesen Viktor. Ő rendkívül sokszínű, kiegyensúlyozott, mintegy 30 éves fiatal. Az inkubátorban vakult meg, mint többen akkoriban. Túladagolták az oxigént. Mióta elvégezte a főiskolát csodálatosan tud beszélni a Jézus Krisztusban elrejtett, s Általa győzelmes életről. Emellett gyönyörűen játszik a billentyűs hangszereken, szabad idejében zenét szerez, s jól ért a számítógéphez is. Mellesleg a foglalkozása kartonhajtogató. Ő ennek is örül. Meg annak különösen, hogy kis csoportunk egyre bővül. Látókkal és nem látókkal. Egy- egy keddi összejövetelen több mint húszan összegyűlünk. A nyári táborokban harmincnál is többen. Úgy tűnik idén két tábort is szervezhetünk. Ilyenkor a látássérültek az ország egész területéről összesereglenek.
De nem írtam még Imréről, aki gyönyörűen szaval, gitározik és a fazekaskodáshoz is ért, se Katiról, aki színlátó és ügyes lévén, fenséges batikmunkák kerülnek ki kezei alól, se Ildikóról, akit szintén nagyszerű hanggal ajándékozott meg az Úr, se Andrásról, aki 26 éves korában veszítette el látását, és egy jó éve az állását. Ő is megindítóan tud beszélni Isten dolgairól. Ők mindnyájan látássérültek, ahogy Rózsa is, akinek kitűnő az emlékezete és értelmesen tiszta a gondolkodása. Dolgozni szeretnének, Istennek szolgálni és hasznos munkát végezni. Saját keresményükből megélni! De ez ma hazánkban nem egyszerű! Ők valóban örülnek, ha kartont hajtogathatnak minimálbérért! Valójában ez meglehetősen unalmas és csuklófárasztó munka.
Van a Vakmissziónak egy álma. Mostanában öt szövőszéket kaptunk. Vágyunk az, hogy hangoskönyvtárunkkal, eszközeinkkel saját helyiségbe költözhessünk. Ott majd lesz fazekaskorong, esetleg egy égetőkemence, batikosműhely, talán néhány számítógép is internet-hozzáférési lehetőséggel, egy hangulatos társalgó, egy jól felszerelt sportszoba, egy kis konyha, ahol a vakok főzni tanulnak, egy kis kert, ahol zöldségeket, virágokat termeszthetnek, szép időben kint beszélgethetünk, vagyis egy klub, ahova betérhetnek a látássérültek, és azok, akik szeretnek velük együtt lenni. Talán a szövőszék, a fazekasság és a számítógépek révén minőségibb munkát is találnak.